2008. június 18., szerda

Navendra Nagar Ananda

Most tudatosult, hogy eddig főleg negatívumokat írtam, annak ellenére, hogy nagyon jól érzem itt magam. Kicsit én is meg vagyok rajta lepődve, mivel a környezet merőben más, mint amit Európában, vagy akár a sokat kritizált fővárosunkban megszokhattunk. Irtózat kosz és bűz van mindenhól, az emberek, állatok úton, útszélen végzik a dolgukat (a szennyvízcsatornák nyitottak), hihetetlen tömegek mozognak nagy összevisszaságban, mintha egész India mozgásban lenne, mégis van a helynek (Rishikeshnek) egy megmagyarázhatatlan varázsa.

Na meg a színek! Hihetetlen sokszínű a város, és benne az emberek. Mindenki színpompás ruhát visel, mindenhól színes zászlók lengnek, az utcaképből elmaradhatatlan vándorló tarka tehenek is élénkítik a képet (na jó vannak egyszínűek is). És a virágokról, növényekről sem szabad megfeletkezni, minden nagyon színes!

Sőt még az emberek bőrszíne is igen változó, mivel nagyon jelentős a vallási túrizmus, India minden részéről jönnek ide meglátogatni a szent helyeket, ezért mutathat ilyen változatos képet a város.

Pár kép az első két hét élményeiből. Útban Kunjapuri felé, megálltunk egy káprázatos helyen, ami jelenleg szállodaként funkcionál, előtte, ha jól tudom uralkodók rezidenciájaként szolgált: Navendra Nagar Ananda (nem biztos, hogy így írják). Ilyen is van Indiában, de sajnos ez a színvonal nagyon ritka.

2008. június 17., kedd

2 hét

Hihetetlen gyorsan eltelt a 2 hetes jógatábor, a többiek már rég otthon, én meg csak most kezdem összeszedni magam, hogy a főbb eseményeket (amik publikusak…) megírjam.

Rengeteg élményben volt részünk, többnyire kellemesek, de sajnos becsúszott egy két felejthető is.

Kezdjük az utóbbiakkal, egy személyes jellegűvel: Minden reggel jógával indult, kedves/nagyra becsült, Swami J-k vezetésével (kettő is van, vagy az egyik vagy a másik vagy mindkettő jött) a szálloda jógahelységében 9 órás kezdettel (ez még jó).


Majd a második héten ez elé az óra elé még beugrott 7 órás kezdettel, egy Asthanga óra is (még ez is nagyon jó, bár rengeteg energiát kivett belőlünk, Power jóga aki nem tudná:-) ). A hirtelen jött nagy igénybevételnek, meleg időjárás és a napközbeni túrák hatására (meg valószínűleg az eddigitől teljesen különböző gasztronómiai élmények miatt), szervezetem legyengült és jött a betegség. Hasmenéssel kezdődött, majd magas láz és hidegrázás. Szóval semmi extra , itt Indiában ez alap, bár benne lenni nem volt túl kellemes. Csapatunk szuper jó „Háziorvosának” köszönhetően, egy kemény éjszakától eltekintve viszonylag gyorsan sikerült kilábalnom belőle. Köszi Bogi!

A másik történés, az események kimenetelét ismerve inkábba a felettébb izgalmas kategóriába sorolnám, bár átélni nem volt valami kellemes, volt jó pár másodperc, amikor halálfélelem volt (szerintem a többieknek is).

Aznap a Rajaji Nemzeti Parkba nyomultunk, szafariztunk egyet. Nagyon szép fekvésű kis hely, részben a Gangesz ártere, 820,42 km2 tiszta természet. Két autóra oszlott a társaság, mi egy rozoga, leflexelt tetejű Jeep replikábaba kerültünk. Az első egy két óra elég unalmasan telt, egy két elefánton, majmon, páván kívül semmi extra nem történ, kis túlzással azt is mondhatnám, hogy Rishikesh utcáin végigsétálva több állattal találkoztunk, mint itt. Terepjárónk folyamatosan technikai problémákkal küzdött, leállt, valószínűleg valami alapjárati és akku meghibásodás is lehetett (ennek még később lesz jelentősége).

Utunk egy szűk útszakasz felé vezetett, jobbra domboldalas erdő, balra lejtős rész pár fával, bokorral tarkítva. Lassan haladtunk, amikor is kb. 30 méteres távolságban megláttuk az eddigiekhez képest eléggé termetes elefántot, aki két nagy agyarral volt felszerelve. Meg is örültünk, végre valami! Helyi sofőrünk ahelyett, hogy közelebb ment volna, megállt. Erre Tibi szólt neki, hogy talán ha közelebb mennénk, tudnánk végre egy két használható képet csinálni. Ekkor az események felgyorsultak, az elefánt, mint állat megindult felénk, több száz kilós súlya alatt úgy szedte lábait, hogy szempillantás alatt szinte a nyakunkba érezhettük leheletét. Szerencsére fiatal sofőrünk átlátta a helyzet komolyságát és valami csoda folytán az addig folyamatos technikai problémákkal küzdő jeepet, gyorsan megfordította a szűk úton (egy két védet növény látta „csak” kárát), mire kb. fél elefántnyi távolságra ért a feldühödött fenevad, mélyen a gázpedálba taposva, nagyon szűken de megúsztuk.

A lejjebb látható videó csak az események végét rögzítette, jó pár másodpercbe telt, míg sikerült felfogni mi is történik és átállítani a fényképezőt video módba. Tényleg nagyon meleg helyzet volt!

video

2008. június 4., szerda

Érkezés, 2008/06/01

A 2008-as év június első napján, valamikor hajnali egy óra körül, sikeresen landoltunk Delhiben. Ezzel megkezdődik az egy évesre tervezett „jógaévem” (egyenlőre hívjuk így, de más is van). Az első 2 hét szervezett körülmények között zajlik, az Atma Center kihelyezett jógatábora formájában, mesterem, Gauranga Das vezetésével.

A reptéren 3 oldsmobil kinézetű (állítólag még a mai napig is sorozatgyártásban vannak Indiában) taxi várt minket, azzal a céllal, hogy gyorsan és biztonságosan (ebből sajnos az egyik sem sikerült) eljuttassanak minket, úti célunk felé, a Himalája lábánál található Rishikeshbe. Kb. 18 óra utazás után a társaság eléggé megviselt, mindenki szívesen mihamarabb megérkezne már a szállóba, a Savászana (hullapóz, vízszintes pozíció) mihamarabbi felvétele érdekében. Az időjárás viszont, viszonylag kegyes hozzánk, csak 27 Celsius van, hajnali egy körül, ami a föld eme szegletében nem számít magasnak.

A járművek indexet és tükröt erre felé nem igazán használnak, nincsenek útburkolati jelek, helyette a duda a kölcsönösen elfogadott kommunikációs eszköz. Azaz ha egy gyorsabb jármű közeledik egy másikhoz, a sofőr elkezdi teljes erővel nyomni a kormányon lévő gombot, hogy jelezze „jövök”. Ez itt nem számít, sértésnek, teljesen elfogadott, nincs pofavágás, bemutatás. A sebesség nem túl magas az utakon, mivel elég rossz minőségű az aszfalt(már ha van), így működőképes rendszer benyomását kelti az indiai modell.

Úgy tűnt, hogy a három taxink között kisebb verseny alakult ki, az elején folyamatosan változott a sorrend és egy-egy előzés alkalmával büszkén nézett át sofőrünk Camel, az épp megelőzött pilótára. Egy kis idő elteltével, örömmel konstatáltam, hogy komoly előnyre tettünk szert, sehol sem volt a másik két autó. Sajnos az öröm nem tartott sokáig, mivel pár perc elteltével bizonytalanná vált sofőrünk viselkedése. Ez addig fajult, hogy az egyik kereszteződés bejáratánál, hírtelen egy nagy puffanást éreztünk, majd gépünk hirtelen megállt, az orra kis szögben ugyan, de az ég felé meredt. Camel gyorsan kiszállt, körülnézett és megnyugtatott minket „NO PROBLEM”. Szerencsére mind a hárma(Heni, Móni és én) jól voltunk, semmi sérülés csak egy kis ijedség. Kikecmeredve az autóból, szomorú kép tárult elénk. Az autó első két kereke a levegőben, fennakadtuk egy a két utat elválasztó hatalmas patkán. A benzin folyat a kocsiból, egyértelműnek tűnt, hogy ma mi már ezzel a géppel nem megyünk tovább. Kis idő elteltével riksák álltak meg mellettünk és segítettek „kiásni” járművünket a patkáról, ami nem volt egy egyszerű művelet. Miután nagy nehézségek árán sikerült leemelni a roncsot a patkáról jól látszott, hogy a motor teljesen tönkrement, miden honnan folyt a benzin és az olaj.

A körülöttünk összegyűlt kb. fél tucatnyi riksáson és egy rendőrön „meglepő” módon látszott, hogy örömmel segítenek a bajbajutotton, nincs az otthon tapasztalható közöny, és fej elfordítás mikor tenni kell valamit. ½ órával a baleset után megjelent a két „rokon” taxi, ahová nagy nehezen betuszkoltuk magunkat és csomagjainkat és megkezdődhetett a kb. 220km-es(6 órás) álomutazásnak nem nevezhető zötykölődés szálláshelyünk felé az „ébredező” Indián keresztül.

Ja és egy defektünk is volt.