2008. november 30., vasárnap

Első nap a Mandalában.

És első alkalom, hogy 6-tól Ashtangázom (Rishikesben 7-kor vagy 8-kor kezdődtek az órák, otthon meg csak du. órán voltam), nagyon bejött, valószínűleg nem véletlen a korai kezdés. Még sötétben indultunk a napüdvözletekkel a végére meg már verőfényes napsütésben zártuk a Chikitsát.
Félhomály fogad a teremben, 5.30-kor már majdnem teltház, mindenki melegít. Meglepetésre főleg férfiak, feszülős kisnadrágba, felül semmi, amolyan Ashtangás styleba. Pontban 6 kor kezdünk a mantrával, de ez valami más mint amit én tudok, mindegy együtt dörmögöm a többiekkel, majd indul a Mysore stílusú óra (mindenki a saját ritmusában csinálja a fix gyakorlatsort) . V. Sheshardi egy meglehetősen alacsony, szálkás (milyen is lenne egy Ashtanga tanár), határozott figura, azt hiszem szimpatikus is. Jelenleg rövid bajuszt visel (nem áll jól neki, de hát rögtön első nap még nem akartam beszólni neki:-). Folyamatosan jár körbe és javítja az embereket, akik nagy számban igen profin nyomják (igen, befelé kéne figyelni, nem másokkal foglalkozni, de hát kíváncsi voltam, hova is pozícionáljam magam. ez az EGO, ezt kéne valahogy megsemmisíteni, a jógás legnagyobb ellensége, de sajnos ezzel még igencsak foglalkoznom kell...) . Kellemesen lazán tolom a napüdvözleteket, majd az álló ászanák is meglepően jól mennek kivéve a „Utthita Parsvasahita A” amihez egyszerűen nincs helyem, annyian vagyunk és annyira rosszul helyezkedtem. Ez idő tájt ásítozva megjelenik egy indiai tinédzser és Ö is elkezd javítgatni. Ki ez a tejfölös szájú és ki engedte be, csináljon már valaki valamit!!!??? Á igen, ö biztos a mester fia, már hallottam róla, de kicsit idősebbnek képzeltem, mindegy had jöjjön, ha már Ö is a házba lakik… Surya Namaskara C után belefogok az ülőkbe. Egyre gyakrabban jelenik meg a közelembe apa és fia, ami hát legyünk őszinték nem túl jó jel, de hát tanulni jöttem vagy mi!? Csavargatnak, húznak, tolnak, de ezt hihetetlen finomsággal mégis határozottan, maximálisan tiszteletben tartva a határokat. Le a kalappal, nagyon profin nyomják.
Urdhva Dhanurasana után elkezdem tisztelni apja fiát. Az történt, hogy kezeim között behátrált alám (nem volt nehéz, olyan magas lehet mint a fater, bocsánat mint Mr. V. Sheshardi), hátára kapott (kb. 15 kg-val vagyok nehezebb nála) és elkezdett minden irány nyújtani. Hihetetlen jó volt, kicsit hasonló érzés, mint régen a Május 1. felvonuláskor a Papám nyakában bohóckodtam… A záró sorozatnál ismét kezdem összeszedni magam, egész jól sikerül, elégedettem térek rövid nyugovóra („…nem Savasana az haladó gyakorlat…”).

Óra után „bekostól” a már előtte is zavaróan méregető/vigyorgó egyik biciklinadrágos srác, mint később kiderült San Francisco-i illetőségű (nem véletlenül laki pont ott, gondolom). Finoman tisztázom vele a helyzetet és lehetőségeket (semmi esély) amit egész jól visel, remélhetőleg nem csak kihívásnak veszi (szerencse, hogy Rishikesben , Usha Devi Iyengar óráján már megtanultam kezelni a helyzetet. Úr isten, ott mennyien voltak…) ! Amúgy jó pár „gyanús” arc van még a társaságban…
Délutánra komolyan tudatosúl számos izom és ízület jelenléte, nem bánom, határozottan kellemes érzés, ASTHANGA AS IT IS!

2008. november 29., szombat

Végre Mysore!

Tegnap meglepően sima út után megérkeztem Dél-Indiában, Karnataka államba az Ashtanga jóga fővárosába. Delhiből felettébb kellemes és kényelmes repülő út után Bangaloreban landoltunk ahol nyugati színvonalú fogadtatásban van része az utazónak (na nem a Nyugati pályaudvarra gondolok…), modern épületek, tisztaság, szervezetség. A repülőtér „ajtajában” a legújabb, légkondis Volvo busz várja az érkezőket, ahol a kalauz wireless terminállal állítja ki a jegyet, annak függvényébe ki meddig megy (nem kell lyukasztani) és folyékony angolsággal add útbaigazítást. Példás! 2 x 5 sávos autópályán haladunk a központi buszpályaudvar felé, Bangalore igazi világváros benyomását kelti (5,7 millió ember otthona), nem hiába India IT központja. A buszpályaudvaron a non-stop induló (amint megtelik indul, nem kellett sokat várni) Mysore-i, egy szériával régebbi Volvóra váltok, de teljesen kulturált (ez is klímás). Menetidő kb. 3 óra. Észak-Indiával ellentétben, itt Alföld „laposságú” domborzat fogad, rikító zöld növényzet, pálmafák, tavak, és jóval sötétebb bőrű „bennszülöttek”.

A Mysore Mandalában egy gyors ebéd után, beregisztráltam az első hónapra. 7.500 rúpia/hó, jóval drágább, mint Rishikesh bármelyik iskolája, remélem nem hiába. A recepciós, Shantella a papírmunka elintézése után, elvitt a 2 sarokra lévő jelenleg egyetlen szabad szálláslehetőségre (high season van). Egyből beleszerettem, nagyon jó kis hely, de erről majd később. Ma szombat, pihenőnap, az asthangások nem jógáznak ezen a napon(és a holdnapokon), holnap 6-tól(reggel) az első órám!!!

2008. november 27., csütörtök

DELHI

Delhi. 40 órás felejthetetlen (olyan kimerítő volt, senkinek nem ajánlom inkább a repülő 4x ennyiért, de tényleg!!!) busz út után (két karambolunk volt útközben) Delhiben töltődöm, amennyiben ez lehetséges egy poros, szmogos, zsúfolt többmilliós (12,8 millió) nagyváros közepén, Mysore előtt. Tényleg próbálok semmit tenni, harmadszorra vagyok itt, még lenne mit megnézni, de valahogy nem érzem szükségét. Fő tevékenységem, hogy próbálok minél többet és jobbat enni, talán pár kiló visszajön abból a közel 4-5 ből ami az ittlétem alatt lement. Na, nem azért mert eddig rosszul táplálkoztam volna, egyszerűen a mindennapi jóga, főként az Ashtangának köszönhetően, formálódik a testem, fogyok mint állat. Arról már nem is beszélve, hogy lassan (azaz máris) „ruhatár” cserére szorulok, úgy lógnak rajtam a cuccok… Valahogy indiai termékre nem vágyom, volt pár, de nem jött be. (addig is marad a G-style, alsógatya jócskán kivillant, a nadrág valahol a csípőcsonton billeg, stb. )

Többek ajánlására tegnap voltam McDonalds-ba! Na, nem azért mert annyira hiányzik a BigMac, teljesen jól megvagyok hús nélkül, ki akartam próbálni a vega hamburgert, ami ugyebár, tudtommal, kicsiny földrészünkön nem annyira elérhető a „cég” kínálatában (mondjuk, kereslet sem lenne rá nagyon szerintem). Hát nem kifejezetten jógikus táplálék a McVeggie Menu de talán ennyi még belefér az elkövetkező ½ év saját magamra való főzés előtt (mint eddig Rishikeshben. na jó nem minden nap, de igyekszem, kedves SwamiJ-m iránymutatásához hűen táplálkozni, minél kevesebbet, idegen által készített ételt fogyasztani. tényleg teljesen más érzés már az első hét után).

Holnap hajnalba repülök Bangaloreba, majd egy rövid buszút után, remélhetőleg kora délutánra utazásom fő állomására érkezem: MYSOREba.

(ez a terv, de tegnapi tragikus Mumbay-i események miatt, biztos nem lesz rövid az út. Itt Delhiben,már minden nyugati érdekeltség előtt fémdetektoros motozás van)

2008. november 22., szombat

NEPÁL

Hosszú hallgatás után, félidőben, Nepálból jelentkezem. Azért innen mivel nem rég járt le a ½ éves indiai vízumom, el kellett hagynom az országot, hogy visszajöhessek... Nepál tűnt a legkézenfekvőbb (legközelebbi) és legkellemesebb (és legolcsóbb) úti célnak a kötelező (ámde számomra érthetetlenül szigorú indiai vízumtörvény) procedúra végrehajtásához. Ha az ember nem repülővel teszi meg a két főváros közötti nem túl hosszú utat, igen fárasztó és viszontagságos út vár rá. Ez velem is így történt…

A tervezettnél 1 nappal hosszabbra sikeredet út után, hulla fáradtan megérkeztem Kathmandu, turisták által kedvelt, Thamel negyedébe. Nagyon jó kis hely: természetileg, építészetileg, gasztronómiailag, kulturálisan, zeneileg és még a helyiek is igen kedves népek (nagyon szépek a nepáli nők). Ami nincs: folyamatos áramszolgáltatás, meleg víz és nyugalom az utcán (folyamatosan leszólítanak az árusok)…

Hamar kiderült, hogy a vízum megszerzéséről terjedő kalandos mendemondák egyáltalán nem rugaszkodnak el a valóságtól. Az a szép az egészben, hogy nem is lehet általános érvényű tanácsot adni, mivel folyamatosan változik az indiai hatóság ügymenete (olykor egy napon belül is) így a helyszínen kell rögtönözni. Sokaknak ez nem megy, ők helyi ügynököt fogadnak, aki nem kevés pénzért intézi ügyeiket. Egy számomra vicces történet, ami jól tükrözi a helyi állapotokat, amit sorban állás közben (volt idő, napi min. 4 óra, és min. 3x vissza kell jönni) egy Új-Zélandi srác mesélt: egy barátjával történt, hogy szerencsétlen időzítésnek köszönhetően, pont egy India-Új-Zéland krikett meccs után (az utóbbi csapat nyert) próbált okmányt igényelni. A szokásos 4 munkanap helyett, 2 heti komoly utánjárásba telt, míg megkapta a 6 hónapos helyett a 3 hónapos vízumot…

Lényeg a lényeg, meglepő módon, viszonylag simán, sikeresen megkaptam az újabb 6 hónapos lehetőséget (Olaszország, Izrael, Korea stb. állampolgárai alapból csak 3 hónapot kapnak, második beutazástól…). Hurrá! Amúgy aznap diákfelkelés tört ki a Taoista rendszer ellen, mindenhól rohamrendőrök, útlezárások, égő gumiabroncsok, téglatörmelék. Így a betervezett pár napos tracking helyett, gyorsan megvettem a delhii buszjegyet (36 órás út), nehogy belecsússzak egy nem ritka több napos út és határzárlatba (időre vissza kell érnem Delhibe, mivel repjegyem van Dél-Indiába). Ma indulok, 5 napom van a gép indulásig, remélhetőleg sikerül elérni…

Hungarikumok Nepálban: Nem is gondoltam, hogy egy ilyen távoli és szegény országban viszonylag könnyen találok magyar „szálat”. 3-at is, ebből 2 igen meglepett:

1) Vörösboros magyar gulyásleves (igaz rizzsel szervírozva) az étlapon (nem próbáltam ki).



2) TIBI csoki a helyi élelmiszerboltok polcán:-) ???



3) a számomra legfurcsább, Magyarországról majdnem minden férfinak a Nokia gyár jut eszébe, „milyen jók azok a mobilok”! Összehasonlítva ugyanaz a típusú készülék, MADE IN HUNGARY felirattal 1,5x annyiba kerül, mint az indiai gyárban gyártott!!!