A reptéren 3 oldsmobil kinézetű (állítólag még a mai napig is sorozatgyártásban vannak Indiában) taxi várt minket, azzal a céllal, hogy gyorsan és biztonságosan (ebből sajnos az egyik sem sikerült) eljuttassanak minket, úti célunk felé, a Himalája lábánál található Rishikeshbe. Kb. 18 óra utazás után a társaság eléggé megviselt, mindenki szívesen mihamarabb megérkezne már a szállóba, a Savászana (hullapóz, vízszintes pozíció) mihamarabbi felvétele érdekében. Az időjárás viszont, viszonylag kegyes hozzánk, csak 27 Celsius van, hajnali egy körül, ami a föld eme szegletében nem számít magasnak.
A járművek indexet és tükröt erre felé nem igazán használnak, nincsenek útburkolati jelek, helyette a duda a kölcsönösen elfogadott kommunikációs eszköz. Azaz ha egy gyorsabb jármű közeledik egy másikhoz, a sofőr elkezdi teljes erővel nyomni a kormányon lévő gombot, hogy jelezze „jövök”. Ez itt nem számít, sértésnek, teljesen elfogadott, nincs pofavágás, bemutatás. A sebesség nem túl magas az utakon, mivel elég rossz minőségű az aszfalt(már ha van), így működőképes rendszer benyomását kelti az indiai modell.
Úgy tűnt, hogy a három taxink között kisebb verseny alakult ki, az elején folyamatosan változott a sorrend és egy-egy előzés alkalmával büszkén nézett át sofőrünk Camel, az épp megelőzött pilótára. Egy kis idő elteltével, örömmel konstatáltam, hogy komoly előnyre tettünk szert, sehol sem volt a másik két autó. Sajnos az öröm nem tartott sokáig, mivel pár perc elteltével bizonytalanná vált sofőrünk viselkedése. Ez addig fajult, hogy az egyik kereszteződés bejáratánál, hírtelen egy nagy puffanást éreztünk, majd gépünk hirtelen megállt, az orra kis szögben ugyan, de az ég felé meredt. Camel gyorsan kiszállt, körülnézett és megnyugtatott minket „NO PROBLEM”. Szerencsére mind a hárma(Heni, Móni és én) jól voltunk, semmi sérülés csak egy kis ijedség. Kikecmeredve az autóból, szomorú kép tárult elénk. Az autó első két kereke a levegőben, fennakadtuk egy a két utat elválasztó hatalmas patkán. A benzin folyat a kocsiból, egyértelműnek tűnt, hogy ma mi már ezzel a géppel nem megyünk tovább. Kis idő elteltével riksák álltak meg mellettünk és segítettek „kiásni” járművünket a patkáról, ami nem volt egy egyszerű művelet. Miután nagy nehézségek árán sikerült leemelni a roncsot a patkáról jól látszott, hogy a motor teljesen tönkrement, miden honnan folyt a benzin és az olaj.
A körülöttünk összegyűlt kb. fél tucatnyi riksáson és egy rendőrön „meglepő” módon látszott, hogy örömmel segítenek a bajbajutotton, nincs az otthon tapasztalható közöny, és fej elfordítás mikor tenni kell valamit. ½ órával a baleset után megjelent a két „rokon” taxi, ahová nagy nehezen betuszkoltuk magunkat és csomagjainkat és megkezdődhetett a kb. 220km-es(6 órás) álomutazásnak nem nevezhető zötykölődés szálláshelyünk felé az „ébredező” Indián keresztül.
Ja és egy defektünk is volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése