Végre itt a monszun

Végre itt a monszun, folyamatosan zuhog az eső! Megfelelő csatornarendszer hiányában, olyan vízátfolyások lepték el az utcákat, mint állat. Plusz bejött egy egyhónapos Shiva ünnep. Kamal, Astanga mesterem gyorsan be is zárta a boltot (a lelkes rajongótábor nagy sajnálatára), állítólag ebben a periódusban kb. 40 perc komoly fizikai munka átjutni a hidakon (a várost, hasonlóan Budapesthez, egy (szent)folyó, a Gangesz, választja két csaknem egyenlő részre). Amúgy én „Budán” lakom, az Astanga óra meg „Pesten” van, így kb. 1 óra lenne az út csak oda, ami amúgy 15 perc „normál” időszakban. Hogy jobban szemléltessem a helyzet komolyságát, ilyen a hídhelyzet egy csöndes napon:

LaxmanJhula

LaxmanJhula "belülről"

RamJhula hajnali ködben, Asthanga óra elött

Mint látható ezek szűk, gyalogos hidak, de itt közlekedik mindenféle jármű (és egyéb álőlény) is a szépszámú gyalogos mellett. Motor, bicikli, kiskocsi, ló, szamár, nagytestű tehén (néha csak úgy leheverednek a híd közepén), boci, kutya, majom stb.

Az ünnep alkalmából, Rishikesht hihetetlen mennyiségű narancssárga ruhás fazon lepte el (ez a színük), az ország minden részéről jönnek ide a hívő lelkek. Van turbános, kopasz, rövid vaxos hajú, hosszú ragacsos hajú, raszta, mezítlábas, nagy bajuszú, nagyon fekete bőrű, közép és világos barna, sárga és még fehér is. Szóval a sokszínűség káprázatos. Shiva katonái, mi csak így hívjuk őket. Erre az alkalomra külön készülnek a boltosok, mindenhol lehet kapni a narancssárga, Shiva képmásával díszített „egyenruhát”, nacikat és pólókat, amikre hihetetlen nagy a kereslet, az egész város ebben a színben pompázik! Elég vicces, hogy a „szent” ruhadarabok nagy részén, az istenséggel egy felületen fellelhető a nyugat kéznyoma, pipák és három csík minden mennyiségbe (gyengébbek kedvéért Nike és Adidas).
Fiatalok öregek, önfeledten ünnepelnek, imádkoznak a gyakorlatilag minden ötödik lépésnél megtalálható valamilyen fajta/féle szent helynél. A város két hídjánál hihetetlen nagy a készülődés. Útlezárások, botos rendőrök és rendőrnők mindenhól, akik kíméletlenül osztják a népet, ha a hídon vagy az úton a rossz oldalon próbálsz meg közlekedni. Igazuk is van, mivel ekkora tömegeknél, ez nem játék.

Mindezt csak azért írtam, hogy most talán több időm lesz (az időjárás, forgalom miatt) és bepótolom jelentős elmaradásom az élmények megosztása terén. Az időrendi sorrendre fittyet hányva, kezdjük egy elmúlt heti, friss úti beszámolóval, amit egy kedves barátommal, Andival követtünk el, a Himalája mélyén, Ladakh-ban. Aki nem ismerné (az bánhatja), becsületes neve Rózsavölgyi Andrea, amúgy művészettörténész és India nagy szerelmese, jó pár hónapig élt itt , ráadásul beszéli is a nyelvet (hindi) (a képért még kapni fogok, nem szereti...).

(Felhívnám kedves fiú barátaim figyelmét, hogy Andi csak valamikor szeptemberben fejezi be indiai túráját, addig hagyjatok békén a telefonszámával kapcsolatos kérdésekkel)

Unszolásomra a következő beszámolót Ő állított össze, egy éjszaka folyamán (azaz nem aludt, hogy nekem segítsen! Köszi!), észrevételeimet/saját tapasztalásaimat „Megjegyzés:” formájában fűzöm munkájához, ezzel rombolva az összhatást. A fényképek, videók az én lelkemen száradnak, amik meg nem, azt majd jelzem.

Tehát: Ladakh, avagy hogyan szökjünk meg a világ elől 10 napra

Hamarosan! De tényleg!