Első nap a Mandalában.

És első alkalom, hogy 6-tól Ashtangázom (Rishikesben 7-kor vagy 8-kor kezdődtek az órák, otthon meg csak du. órán voltam), nagyon bejött, valószínűleg nem véletlen a korai kezdés. Még sötétben indultunk a napüdvözletekkel a végére meg már verőfényes napsütésben zártuk a Chikitsát.
Félhomály fogad a teremben, 5.30-kor már majdnem teltház, mindenki melegít. Meglepetésre főleg férfiak, feszülős kisnadrágba, felül semmi, amolyan Ashtangás styleba. Pontban 6 kor kezdünk a mantrával, de ez valami más mint amit én tudok, mindegy együtt dörmögöm a többiekkel, majd indul a Mysore stílusú óra (mindenki a saját ritmusában csinálja a fix gyakorlatsort) . V. Sheshardi egy meglehetősen alacsony, szálkás (milyen is lenne egy Ashtanga tanár), határozott figura, azt hiszem szimpatikus is. Jelenleg rövid bajuszt visel (nem áll jól neki, de hát rögtön első nap még nem akartam beszólni neki:-). Folyamatosan jár körbe és javítja az embereket, akik nagy számban igen profin nyomják (igen, befelé kéne figyelni, nem másokkal foglalkozni, de hát kíváncsi voltam, hova is pozícionáljam magam. ez az EGO, ezt kéne valahogy megsemmisíteni, a jógás legnagyobb ellensége, de sajnos ezzel még igencsak foglalkoznom kell...) . Kellemesen lazán tolom a napüdvözleteket, majd az álló ászanák is meglepően jól mennek kivéve a „Utthita Parsvasahita A” amihez egyszerűen nincs helyem, annyian vagyunk és annyira rosszul helyezkedtem. Ez idő tájt ásítozva megjelenik egy indiai tinédzser és Ö is elkezd javítgatni. Ki ez a tejfölös szájú és ki engedte be, csináljon már valaki valamit!!!??? Á igen, ö biztos a mester fia, már hallottam róla, de kicsit idősebbnek képzeltem, mindegy had jöjjön, ha már Ö is a házba lakik… Surya Namaskara C után belefogok az ülőkbe. Egyre gyakrabban jelenik meg a közelembe apa és fia, ami hát legyünk őszinték nem túl jó jel, de hát tanulni jöttem vagy mi!? Csavargatnak, húznak, tolnak, de ezt hihetetlen finomsággal mégis határozottan, maximálisan tiszteletben tartva a határokat. Le a kalappal, nagyon profin nyomják.
Urdhva Dhanurasana után elkezdem tisztelni apja fiát. Az történt, hogy kezeim között behátrált alám (nem volt nehéz, olyan magas lehet mint a fater, bocsánat mint Mr. V. Sheshardi), hátára kapott (kb. 15 kg-val vagyok nehezebb nála) és elkezdett minden irány nyújtani. Hihetetlen jó volt, kicsit hasonló érzés, mint régen a Május 1. felvonuláskor a Papám nyakában bohóckodtam… A záró sorozatnál ismét kezdem összeszedni magam, egész jól sikerül, elégedettem térek rövid nyugovóra („…nem Savasana az haladó gyakorlat…”).

Óra után „bekostól” a már előtte is zavaróan méregető/vigyorgó egyik biciklinadrágos srác, mint később kiderült San Francisco-i illetőségű (nem véletlenül laki pont ott, gondolom). Finoman tisztázom vele a helyzetet és lehetőségeket (semmi esély) amit egész jól visel, remélhetőleg nem csak kihívásnak veszi (szerencse, hogy Rishikesben , Usha Devi Iyengar óráján már megtanultam kezelni a helyzetet. Úr isten, ott mennyien voltak…) ! Amúgy jó pár „gyanús” arc van még a társaságban…
Délutánra komolyan tudatosúl számos izom és ízület jelenléte, nem bánom, határozottan kellemes érzés, ASTHANGA AS IT IS!