2008. december 11., csütörtök

Reggeli a Sheshadri családnál

Csütörtök reggeli óra után, több csoportban elindultunk a Sheshardri rezidencia irányába. Van aki gyalog, egyesek két keréken mások hármon (riksha). A kb. 10km-re a Mandalától, Mysore határában található ház, kellemes, családias, sorházas negyedben található, amolyan indiai „Született feleségek” díszletek között . Helyi mértékkel középosztálybeli építmények közé sorolnám, semmi hivalkodó, rendezett, tiszta porta, egyszintes építmény a szokásos tető terasszal. A ház belül is hozza a külső stílusjegyeket, nagyon kellemes otthon benyomását kelti. Érkezésünkkor már nagy a sürgés forgás a konyha körül, úgy látszik több lesz, mint egy sima tea délelőtt azaz reggel az idő még csak 8.30 körül jár. Amíg megérkeznek a többiek kicsit körülnézek a nappaliban, majd megkapjuk a családi albumokat:



Külön helységben az oltár






Pár kép a családi albumból . Laza az öreg:












Készül az több fogásos indiai reggeli


Ausztrál-Francia páros


Endru (Kanadai születésű, de Koreában él, Ashtangát tanít.
Nagyon komolyan nyomja, beceneve David Swenson, nem
véletlenül, 2-3. szériát gyakorolj. Amúgy Ö is lakótárs az első emeleten)
és Ilona (Cseh állampolgár de Ausztráliában él jelenleg amikor nincs
Indiában....Ö is feletébb ügyes)


Efrat


Orosz ajkúak elől, Germán hátul...


Kazul(Japán) és Efi(Israel) (lakótársaim az első emeleten)


Éva (Lengyelország), Mester, Márk (Ausztrália)
(Titok de ők járnak, mármint Éva és Márk. Nem tudom miért titkolják...
Azaz már nem is az!)


Yoginik és Shantalla a Mandala mindenese


Előző + én


Éva és Mr.Handsome (mindenki így hívja, amúgy Spanyol és szerintem meleg)


Lengyel lányok és Márk és győzelem



"David Swensonnal"





Tálalás. Nagyon komoly reggeli volt!!!

"David" amúgy pure vegetáriánus, alig ehet valamit...
azt is főleg nyersen teszi.


Sheshadriék nagy macskabarátok, külön tálból esznek...


Dél-India stílus (kézzel evés)


Miss. Dél-Afrika is déliesen nyomja



Harish és családfő



Hurrá már csak egy délutáni Backbending óra és jön a kétnapos szünet. Péntek moonday, szombat pihenőnap. Ja és este buli Gokulamba!!!

19h-kor találkoztunk a város legfőbb jógás/bulis találkozóhelyén a gokulami coconut station-nél. Általában itt kezdődnek a bulik mivel eléggé nehéz beazonosítani az egyes party helyeket, a címzés itt nem nagyon divat. Egy riksa/motor konvojjal vonultunk az aznapi célállomás felé. Gokulamban megszokott előkelő villaépület, kedves kis kertel, nagyon jó arcokkal! 2 képig jutottam majd én is belevetettem magam az éjszakába.



Nincsenek megjegyzések: